Nyugatról fúj a szél
Hunyorgott a nyárest, míg az erkélyről kerestem,
S a lapályos, tündérarcú távolba meredtem,
Mert ott lakott, hol a nyájas Duna két partja összeér -
Ezen ősszel is csak, hajj, nyugatról fúj a szél...

A selymes fűszál nékem rögvest kiélezett dárda,
Ha ideérvén csipős hangja hegycsúcsim kaszálja,
S ha gyér avarba harap már a marcangoló, csonka tél -
Ezen ősszel is csak, hajj, nyugatról fúj a szél...

Lenn a görgő gesztenyék az Ő nevét kopogják,
A falevelek tarka báját százszor visszalopják,
S ha az erdő barna lombja suttog, dús hajtincse mind beszél -
Ezen ősszel is csak, hajj, nyugatról fúj a szél...

Néha tör ki, mint a gejzír, a zsongó napfény úgy kihal,
Vad emléke rám ront, mint egy ostorozott, dúlt bivaly,
S e leforrázott sóvárgás mindörökké bennem él,
Ha ezen ősszel is csak, hajj, nyugatról fúj a szél...
2015. október 4.

Megosztás a facebookon