Huszadik világháború
Évek óta szétbombázott sáncok mögül lövök,
A behívó mégis még zsebemben ott zörög,
a zúgó eső haltintája törlé bár az írást,
így elfeledém, mire kaptam hajdan utasítást,
s miért ezen szakaszba soroztak be engem -
hisz' a megvívandó haditervet mindig tönkretettem...

A frontvonalak siklórajként kúsznak egyre közelebb,
Derekamon szorongatván fullasztó, szűk öveket,
míg tán' letészem a fegyvert mindegyik oldalon,
vagy a kereszttüzet mellkasomban összeforrni hagyom,
ha megérkezik zordon ménjén az utolsó, nagy Roham,
melytől a menekülők kardjukba dőltek már oly sokan.

Arcát rejti támadóm e homályló, vad harcmezőn,
hogy rostokoljon egymagában kiterített agyvelőm,
mert habár rám feszes szuronyt szultánok szegeznek,
szemközt én csak sóhajtozó búzaszárként rezgek,
mely a titkos árnyak között egyre szövetségest keres,
ám helyette csak haszonleső zsoldosokat szerez.

Mióta a kemény szózat hátam mögött lebeg,
egymagam vagyok hát e bekerített sereg,
s benne minden tábornok,meg zöldfülű közlegény,
kinek élete a sakktáblán oly gyorsan véget ér,
ha cikázó rombolók süvítnek fölötte,
hogy egy égető villanás a Túlvilágra lökje,
vagy rátalálnak ellenei laktanyája mélyén,
vagy tarkón lövik már megásott ároksírja szélén,
vagy naszádja a kék óceán étvágyába merül,
vagy éjszaka egy őrködő lámpafény rávetül,
vagy acélszörnyek falatoznak elsodródó tagjain,
míg kitartása fönnakad az Elmúlásnak szarvain,
s a csatatéren tépett sebe lassacskán pityereg,
mert annyi végzet üldöz, míg én dermedten figyelek!

Nem marad meg akkor, csupán néhány kopott emlék,
ám eddig őket mindig piszkos vásznakba tekerték,
föltámasztván így örökkön alkonyként kihunyok,
mert egy időben mindenhol új mészárlásba futok,
s hallom bár a távolban a fölszított puskazajt,
de valamiért lábam még a porból is arra hajt,
mert egy kapirgáló ösztön a Sötétségbe terel,
s mert ki nem megy, s nem öl - majd bíróságon felel...

Sokszor már szemem előtt fehér zászló lengedez,
s a megváltásért szorgos vénám könyörgő vért permetez,
ám a fogságban föl két karomat mindhiába tartottam,
csellel mások térképeit el hiába rablottam,
s meddő volt, hogy gyilkosaim' tárgyalásra intém,
alku, csere, zsarolás mind hasztalan volt szintén,
s egy hitszegéstől ágyú, gránát megint szikrát foghat,
mint az ifjú kór, mely gazdájába idült romlást vontat,
hogy e füstokádó ütközetben a repesz tovább gyűljön,
s a megbillenő, zsarnok pisztoly újra eldördüljön!

Birokra kel al - s felvilág, míg tőrét szűmbe mártja,
Így nem ébredtem vén sátramban soha semmi másra,
Csak ha rozsdás aknám reggelente riadózva robban,
mert nem aludtam soha, csupán rongyos táborokban,
hol azt álmodom néha, nem csak ostrom és láng létezik,
s nem csak bőgő fémharangok, mik lágy lelkünket szétkenik,
hanem mikor hűvős éjen gyakorlatra indulok,
látom, hogy más jövendőkre termettek még csillagok,
s mint jó katona, ez újoncoknak tisztelgek az égre,
hátha egyszer megértem majd, milyen szép a béke....
2015. október 9-11.

Megosztás a facebookon