Emberi bűntett
Mikor a boncasztalon feküdt még a lény,
S lehetett fércelni hűlt, merev tetemén,
Kellett volan belé szívet tennetek.
Nézzétek, mily szörnyet teremtettetek!

Minden emberből egy szikra, egy darab,
Mely az esetlen testből lángelmét farag,
Ám ezért tőle forró vágyat vettetek.
Nézzétek, mily szörnyet teremtettetek!

Kész a várt remekmű, tapsol már a tömeg,
Mégis ők dobják majd rá az első követ,
Ha izmaiba fürge villanyt vezettetek.
Nézzétek, mily szörnyet teremtettetek!

A torz rém tört tükrében bámulja magát,
Míg meg nem ízleli a világ agyarát,
S kétségén, mint kabarén jót nevethettek.
Nézzétek, mily szörnyet teremtettetek!

Tekintete méla, kutatja a választ.
Új napot a hóbortos remény nem áraszt,
S nyújtaná ránckezét, de megremegtetek.
Nézzétek, mily szörnyet teremtettetek!

Lelkét, melynek kérgén ezer karom kapart,
Nem lehet cserélni, mint szétkorhadt csavart,
Így korcs hibaként róla megfeledkeztetek.
Nézzétek, mily szörnyet teremtettetek!

Beszéde nem talál irgalmas füleket,
S mit mondhatna, mikor holtakból született...?
Nem lesz élő parázs soha mellettetek.
Nézzétek, mily szörnyet teremtettetek!

Lomhán, bújdosva ébred a rém sorsára:
Ne lett volna inkább! Feldagadt bokája,
Ám keserve utolér, bárhová mehettek.
Nézzétek, ily szörnyet teremtettetek!
2015. június eleje

Megosztás a facebookon